Bemutatkozás

A DOT-ING Ingatlan és Hiteliroda 2001-ben alakult azzal a céllal, hogy részben a cég saját ingatlan portfolióját menedzselje, részben pedig, hogy kihasználja az ingatlanpiac dinamikus fejlődéséből adódó lehetőségeket. Kezdetben fő profilként nagyobb kereskedelmi és befektetési cégeknek végeztünk ingatlanfejlesztéseket, ingatlanok felkutatásától az engedélyeztetésig (Rossmann, Plus, stb.). Cégünk jelenleg is rendelkezik piaci információkkal, telkekről, befektetési lehetőségekről, projektekről melyeket értékesítésre kínálunk, vagy partnereinkkel összefogva kívánunk megvalósítani.

Cégünk 2005 évtől foglalkozik jelentősebb mértékben használt lakóingatlanok forgalmazásával és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokkal. Mára már több mint 350 ingatlan értékesítésére van megbízásunk. A jelentős ingatlanforgalom zökkenőmentes lebonyolításához jelentő infrastruktúrát építettünk ki: négy fő ingatlanreferens, állandó ügyvéd, állandó földmérő, négy fő hitelügyintéző, egy fő biztosítási ügyintéző, három iroda a megyében, jelentős informatikai és hirdetési háttér.

Az ingatlanfejlesztéshez és a használt lakóingatlan értékesítéshez 2007-ben két jelentős ágazat csatlakozott: önálló hitelirodák nyitása és az új építésű projektek értékesítése. Cégünk által értékesített új építésű projektek: Tata, Bajcsy Zsilinszky I-II ütem; Tata, Fényes lakópark; Dunaszentmiklós, Holland lakópark; Szomód, Új építési övezet telkek, ikerházak

Új ágazatként lépett be 2008-ban a kulcsrakész házépítések szervezése.

2009-2010 évben Biztosítási és befektetési ágazatokkal is bővültünk így a pénzügyi terület komplex ágazattá bővült.

2010-ben az eddigi profilok összehangolását is elvégeztük mely következtében kialakult egy letisztult specifikáció:

  • Új és használt lakóingatlanok értékesítése
  • Hitelügyintézés (több ingatlaniroda hitelezési hátterét is ellátjuk)
  • Kulcsrakész házépítés
  • Ingatlanfejlesztés, projektszervezés
  • Teljeskörű pénzügyi tanácsadás

Jelentős ingatlan értékesítési volumenünket cégünk ismertségének, a fejlett szervezeti és informatikai hátterünknek, csapatmunkánknak és jelentős hirdetési felületeinknek köszönhetjük.

Országos gyűjtőportálok és weblapok amin hirdetünk:

www.ingatlan.net www.ingatlanok.hu www.ingatlan.com www.origoingatlan.hu www.ingatlannet.hu www.lakástipp.hu www.ingatlanfoglalo.hu www.ingatlanbazar.hu

Helyi médiában jelentős és egyedi hirdetési felületek:

Keminfó; Tatai Hírözön, 24 óra, Szuperinfó, 24óra

Folyamatosan keresünk továbbá ügyfeleink részére családi házakat, lakásokat, nyaralókat, üzlethelyiségeket, ipari létesítményeket.

Reméljük, hogy ismertetőnk elnyerte bizalmát, és rövidesen Önt is ügyfeleink között üdvözölhetjük!